Ritmus az életem

Teljesen új dimenziók nyílnak meg előttem amikor fektetett sarokkal próbálok játszani. Nagyon kell koncentrálni, hogy ne késsen és ne siessen, magyarul pontosan a hangon legyen a lábdob. Nehéz dolog, amikor az ember egy berögzült mozdulatot próbál átalakítani. De muszáj, mert a fektetett sarok kurva jó dolog ha ezekre van szükség:
- dinamikusabb (nyilván nem hangosabb!) lábdobon (hangerőkülönbségek)
- halkabb lábdob

A gyakorlat, amivel a fektetett sarkot elkezdtem most kigyúrni egyszerű: tizenhatodokat játszok nagyon lassú tempóban, figyelve arra, hogy egy egyenletes lüktetése legyen a mozdulatnak ahogy a lábgépet lenyomom.

Aztán, hogy ez segít-e azt nem tudom.
 

A Cissy Strut a funk egyik alapszáma, amit a négytagú The Meters vágott bakelitbe 1969-ben. A számot azóta egymillióan feldolgozták (John Mayer, The Dirty Dozen Brass Band stb.), de mint mindig, itt is az eredeti a legjobb. A dobos, Ziggy Modeliste, nagy példakép.

Itt a szám:

Van egy kotta az internwebsen ami szerint így van:

Szerintem ettől annyiban különbözik az eredeti groove, hogy a negyedeken nincs vagy csak alig hallhatóan van lábcin. Ettől az egész eltolódik a lineáris dobolás irányába, ami gyakorlásnak sem utolsó. Az én lekapásom szerint a groove szokásos "dobtab" formában:

HH | xx |x  x| xx |x x |
SN |    |x   |    |x x |
BD |x  x| x  |xx x|    |Ahogy minden modoros online dobtanár mondaná: "jó gyakorlást..." hahhaa

Kollegáris unszolásra lementem a céges masszőrhöz, Natihoz. Elmondta, hogy teljesen gallyra ment a gerincem, a nyakam olyan mint egy 60 évesé. Aztán elkezdte taperolni az alsó pár csigolyát és bemondta, hogy sérvem lesz ha így folytatom. Az rendben van, hogy ülőmunkát végzek és ez rossz de hétvégén volt egy laza kis jammelés a Gucáéknál és másnapra nagyon fájt az a bizonyos két csigolya. És ekkor döbbentem rá milyen fontos, hogy jól ülj a dobnál.

RUDI, találd meg a kényelmes pozíciót a dobszéken, bazmeg mert különben gerincsérved lehet. Ezt vedd komolyan. 16 évesen nem gondoltam, hogy ilyen bajaim lehetnek belőle és még nem vagyok 30. Komolyan. Húzd ki a hátad amikor dobolsz.

Na ez a tipikus. Amikor az ember eltűnik a süllyesztőben, túl sok a munka, túl kevés a gyerek, és a dobolás már csak... Utoljára júniusban ütöttem, amikor koncertünk volt, azóta meg két próba és kész.

Sosem értettem, hogy miért kell valakinek abbahagynia a zenélést amikor eléri a 30-at. Hát például kiderül, hogy az addig felhőtlen és felelőtlen életű egyetemista ivócimborákból álló zenekar tagjai már elhízott, zsíroshajú informatikusok, vagy szvassoló közgazdászok, akiknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a hathúros sajtreszelőt sikálják péntekenként. Vagy egyszerűen nincs pénz, tehát melózni kell. Kurva sokat. Nincs idő arra, hogy idióta groove-okat ütögessek pár másik arccal, mert kell a pénz. De bármi is legyen, mindig az a gond, hogy nincs idő rá.

Aztán, amikor fél év után újra beülök a dobok mögé és megnézem magamnak, hogy jééé, hát így működik a lábcin, meg kicsit bemelegítem a bal kezem és belecsapunk egy 40 éves Fred Wesley groove-ba, akkor rájövök, hogy félember vagyok enélkül. Kell ez, úgyhogy nem hagyom magam, amíg lehet.